Pecsenka Lilla

Most elkezdünk valamit. Pár diákunk bizonyságtételét feltesszük, hogy ti is áldást kapjatok belőle.
Ő az első. Ő Lilla, Julcsi tanítványa, de hagyom, hogy meséljen ő magáról:

"A legtöbben azt gondolják, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy az ember templomba jár, olvassa a Bibliát, kedves az emberekkel, imádkozik és emellett egy csomó szabályt betart. Én is így gondoltam sokáig, de rá kellett jönnöm, hogy nem ez a lényeg.
Mivel keresztény családban nőttem fel, mindez az életem része volt, amióta csak gondolkodni tudtam. Az első könyv, amit már egyedül tudtam olvasni, egy gyerekbiblia volt. A vasárnap délelőttöket a templomban töltöttem a többi gyerekkel, ahol rengeteg történetet hallottunk a Bibliából. Bibliai verseket tanultam meg és tudtam mindent, amit egy keresztény kislánynak tudnia kellett, azt is, hogy Jézus meghalt minden ember bűne miatt a kereszten. Nem is volt ezekkel a dolgokkal semmi bajom, elhittem, amit a Biblia mondott, de ez csak az életem egy része volt, és nem jelentett semmi különöset a számomra. Hittem, hogy létezik Isten, de nagyon távolinak tűnt.
Úgy 12-13 éves lehettem, amikor egy keresztény táborban kezdtem egy kicsit máshogy látni a dolgokat. Eddig az egész kereszténység egy olyan valami volt, amibe beleszülettem, és amit megtanultam. De akkor kezdtem valahogy a magaménak érezni. Aztán egy keresztény iskolába kerültem, ahol más keresztényekkel találkoztam. Ezek a diákok minden reggel találkoztak, együtt olvasták a Bibliát, imádkoztak, énekeltek. Elhívtak engem is ebbe a csoportba, ahol olyasmivel találkoztam, amire eddig gondolni se mertem. Ezek az emberek ugyanis amikor imádkoztak, olyanok voltak, mintha egy barátjukkal beszélgettek volna, mintha Isten tényleg ott ült volna közöttünk. Ahogy nap mint nap láttam ezt, felfedeztem egy óriási különbséget köztük és köztem: én sok mindent tudtam Istenről, ők viszont ISMERTÉK Istent. Nagyon boldogok voltak, látszott rajtuk, hogy tudják, miért élnek, mi az életük célja, tudták, hogy az életük biztos kezekben van Istennél. Rádöbbentem, hogy ez az, ami nekem hiányzott, ezt akartam én is. Elhatároztam, hogy én is így rábízom az egész életemet Istenre és hagyom, hogy a barátom legyen. Egyszerre a kereszténység izgalmassá vált. Éreztem, hogy ez már nem az, amit otthonról hoztam, ez már teljesen az enyém.
Persze ezután nem történtek velem hatalmas csodák, nem lett gondtalan az életem, de bent valami más lett. Ha gondjaim voltak, elmondtam Istennek és kértem, hogy segítsen, és Ő sosem hagyott cserben. Rengeteget tanultam a Bibliából, amin keresztül Isten sokszor konkrétan szólt. Tudtam, hogy bármi történhet velem, Isten sosem fog elhagyni. Hihetetlen volt számomra megérteni, hogy a világ Teremtője és Ura nemcsak annyira szeret, hogy a saját fiát, Jézus Krisztust feláldozta értem, hanem azt szeretné, ha személyesen ismerném, és a kezébe tenném az életem. Igent mondtam Neki és tudom, hogy ezt a döntést soha nem fogom megbánni. Ez alatt a nagyjából hat év alatt megtanultam, hogy a legfontosabb az, hogy életünkkel Istent dicsőítsük. Ennek egyik formája az, hogy másoknak beszélünk Róla, amit a FÉKen keresztül másokkal együtt csinálhatok. Nekem is van egy tanítványom, akivel rendszeresen találkozok és próbálok segíteni neki abban, hogy növekedjen a hitében."