Az első napokban egy gombóc volt a gyomromban: feszült voltam és fáradt. Megrohant a sok feladat és elvárás... aztán pár napon belül megnyugodtam. Már az elején tudtam hogy nem fog menni saját erőből, de elérkeztem ide érzelmi szinten is... hogy aztán újra és újra felvegyem a tudás-érzelmek harcot.
A rengeteg dologból, amit tanultam csak párat emelnék ki:
- a dicsőítés alatt volt egy ének, ami a János 3:16-ról szólt („Mert úgy szerette Isten a világot...”) itt újra és újra ráébredtem arra, hogy milyen csodálatos, hogy ÉRTEM is meghalt Krisztus, és a szeretete felfoghatatlanul hatalmas. Ne fásuljak bele az ezért való hálaadásba!
- a csoport akikkel voltam (főleg) most érettségizett lányokból állt új élmény volt, hogy nem egyetemistákkal foglalkozom, de én szerettem volna. Jó volt együtt átmenni a leckéken, újra megküzdeni azzal, hogy Istennek miért a dicsősége a legfontosabb, és ennek milyen kihatása van az életünkre. Jó volt dumálni arról, hogy milyen nagy kiváltság és felelősség hívő egyetemistának lenni!
- a városi evangelizáció hihetetlen élmény volt! Mindenféle diákkal találkoztunk: nagy megtapasztalás volt, hogy arra a kérdésre, hogy „Ha személyesen megismerhetnéd Istent, érdekelne-e?” MINDEN megkérdezett - ateisták is voltak -, a skálán (1-abszolúte nem, 10-nagyon érdekel) 8-nál magasabb pontszámot adott. Nagy az éhség az emberek szívében Isten iránt Magyarországon, és ez bátorító!!! Merjünk bártan kimenni és szeretettel beszélgetni velük az eredményt pedig bízzuk Istenre! Az első héten konkrétan három lány mondta, hogy szeretné az életét Istenre bízni. Kettőről kiderült, hogy nem gondolták komolyan, a harmadikkal tartom a kapcsolatot, és elkezdjük a továbbvezetést (Anna, 16 éves). Egyik nap találkoztunk egy lánnyal akiről kiderült hogy lelkész az apukája, azt hittük semmi újat nem tudunk mondani. Elkezdődött egy mély beszélgetés, amit a ránk zúduló eső sem állíthatott meg. Kiderült, hogy a lány éveken keresztül lázadt, és most a lejtő alján van sok területen. Nagyon örült, hogy elmondtuk egyszerűen és világosan az evangéliumot, aztán mennie kellett. Megvolt a száma, ezért pár napon belül írtam neki egy sms-t, hogy mit gondol a hallottakról. Nemsokára írt egy hosszú email-t az életéről, az utolsó mondat az volt, hogy "változni akarok, de nagyon!!!" másnap döntött Krisztus mellett. Most kezdjük a továbbvezetést, és szeretném, ha beilleszkedne egy jó közösségbe!(Eszter, 20éves,pécsi) Találkoztunk egy sráccal is, aki már hozott két érzelmi döntést, de nem jutott tovább. Tök jót beszélgettünk, hogy pontosan mit jelent egy döntést hozni és tovább növekedni. Ő Pesten tanul, és a kollégám fog foglalkozni vele. Ez még csak pár sztori, és csodálatos, Isten hogy munkálkodik Keszthelyen.
- táborozókkal is sokat beszélgettem, többször ők kezdtek el kérdezni. Ők még mindannyian döntés előtt állnak: Betti, Kata, Dávid, Judit, Regi, Juli,stb.) Többeket megérintett az egység és szeretet amit láttak, és az, hogy „itt mindenkinek van egy története” kérdeztek az egyetemről, a harcaimról, a Kálmánnal való kapcsolatomról, stb. Jó volt elmondani, hogy az életünket hogy formálja Isten, és mennyire megéri Benne bízni, bármilyen nehéz is!
- és persze volt sok mélypont, lelki, fizikai érzelmi teljes kimerültség, amikor ugyanúgy szolgáltunk. Olyan jó volt teljesen Istenre hagyatkozni, és hagyni, hogy Ő cipeljen! :-)
Imádkozzatok, hogy a SpeakOut ne múljon el úgy, hogy nem folytatjuk úgy mint egy életformát, aminek az a lényege, hogy mindig rendelkezésre állunk a nem hívők felé! Imázzatok azért is, hogy akik elindultak Istennel, legyenek valakivel rendszeres kapcsolatban, és növekedjenek a hitükben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése